Változik az élet

A húszas éveim elején nagyon érdekelt a civil élet. Érdeklődtem a különböző jótékonysági rendezvények és közösségek után, végül csatlakoztam is párhoz és tevékenykedtem is velük. Osztottam ételt, segítettem rászorulóknak, csomagoltam tartós élelmiszereket is, amiket rossz sorsú családoknak juttattunk el. És még sorolhatnám. Volt az egyik közösségben néhány fő, akik aztán olyan tüntetésekre akarták a csapatot elrángatni, ami egyáltalán nem békés kimenetelű volt. Tőlük aztán gyorsan megszabadultunk, hiszen senki nem akart összetűzésekbe kerülni, vagy a rendőrségen kikötni.

Egy idő után viszont egyre kevesebb időm maradt erre, sőt, kicsit úgy éreztem akkor, hogy a részemet kivettem a dolgokból, sokat segítettem, amitől jól éreztem magam. Azt éreztem, hogy végre kicsit odafigyeltem a körülöttem lévőre is, nemcsak magamra. A munka mellett és aztán más magánéleti dolgok mellett pedig egyre kevesebb időm maradt erre, végül aztán nem is csináltam ezt többé. Nem volt emiatt bűntudatom, és senkivel sem vesztem össze. Az élet az ilyen.

Megismerkedtem aztán akkor a mostani párommal, akivel már évek óta együtt vagyunk. Ő nagyon szeret motorozni. Az elején tanítgatott engem is üres parkolóban, aztán végül úgy döntöttem, hogy megtanulok motorozni, és leteszem a jogsit. Nem miatta, magam miatt. Általa jöttem rá, hogy engem is érdekel a motorozás, úgyhogy meg is szereztem a jogsit. Ugyan motort akkor még nem vettem, de gyakorolhattam az övén. Elmentünk egy üzletbe, ahova ő rendszeresen szokott járni. Ez egy motoros ruházatra specializálódott üzlet. Több üzlet is van az országban, szerencsére a budapesti az eléggé közel van hozzánk. Egy igazán ütős, menő motoros csizma volt az, ami nekem kellett. A többi ruha már megvolt, azt kaptam karácsonyra tőle, a szüleimtől és a nővéremtől. Kinéztünk egy fekete, női motoros csizmát, aminek a csőbélése vízálló, csúszásgátló, illetve a sarka kicsit magasított. Illetve fontos tudni még róla, hogy sípcsont-, és bokaprotektor van benne, és szerencsére pont volt a méretemben.

Meg is vettük, és így már a szettem is teljes. Nagyon örülök neki, hogy megtaláltam még egy olyan szenvedélyt, ami igazán érdekel és nem csak egy fellángolás a részemről. Most már csak egy saját motort kell vennem, de az még kicsit várat magára. Mindenesetre a sixgear.eu számomra is magasra tette a mércét, máshova azóta nem is megyek, ha motoros ruháról van szó. Szép üzlet, kedves eladókkal, informatív weboldallal és hatalmas, minőségi kínálattal. Ez kell szerintem minden motorosnak.