Szuper közösséghez való tartozás nagyon fontos

Ahogy összeházasodtunk rögtön családi házba költöztünk, nem terveztünk nagyon előre, de tudtuk, hogy mihamarabb családot szeretnénk alapítani. De hogy ennyire hamar, arra mi sem számítottunk. A beköltözést követően nagyon hamar állapotos lettem, és szerettem volna egy baba- mama körbe vagy hasonló egyesülethez csatlakozni, ahol anyukák, leendő és már valós, kézzelfogható gyerekkel rendelkező anyukák megosztják egymással a tapasztalataikat. A közelünkben találtam is egy ilyen szuper kezdeményezést egy civil megmozdulást, ahol anyukák heti egyszer összeülnek beszélgetni, néha babavásárt rendeznek, és összetartják a környék fiatal családjait. Egyik ilyen beszélgetős délután, melyen még állapotosként vettem részt, kérdeztem meg a többi anyukától, hogy milyen babakocsit használnak, melyiket ajánlják és milyen tapasztalataik vannak a babakocsit forgalmazó cégekkel kapcsolatban.

Nagyon sok észrevételt és tanácsot kaptam, rengeteg tapasztalatot osztottak meg velem. Az egyik anyuka tanácsát meg is fogadtam, aki egy – egy online értékesítéssel is foglalkozó babakocsikat áruló céget ajánlott, nyugodt szívvel, akiknél ő is megrendelte a babakocsiját, és kiváló minőségű terméket kapott, megbízható, pontos házhoz szállítással. Elmondta, hogy a honlapon rengeteg szuper minőségű terméket találok majd, de ne ijedjek meg, mert a cég úgy alakította ki a honlapját, hogy azzal a szülők segítségére legyen. Mivel sok nagyszerű minőségű terméket forgalmaznak ezért, kialakítottak egy rendszert, miszerint kategóriák találhatóak márka és típus szerint. Ők is meghökkentek a temérdek kínálat láttán, de nem okozott gondot, hogy megtalálják a számukra megfelelő babakocsit.

A vásárlóik kedvében járó cég, rengeteg képpel és részletes leírással, valamint a leíráshoz tartozó videóanyaggal segít a választás megkönnyítésében. A videóanyagban szuperül illusztrálják a babakocsik összecsukását. Elképzelni lehet, hogy milyen kis helyen elfér a szerkezet.

Minden pozitív szó hallatán már alig vártam, hogy hazaérjek és én magam is saját szemmel megnézhessem az oldalt. Siettem is, és ahogy hazaértem már fel is kerestem a megadott honlapot. Tényleg fantasztikus a kialakítása, és nagyon vásárlóbarát. Rögvest a sport babakocsik felé vettem a kattintási utam, úgy gondoltam, hogy ez a számunkra megfelelő termék. 
Fontosnak tartottam, hogy könnyű legyen, hogy fel tudjam emelni akár a közlekedési eszközökre a babakocsit, de sokat is utazunk, úgyhogy ezt is figyelem előtt tartottam, hogy arra is alkalmasnak kell, hogy legyen a babakocsi. De az sem volt utolsó szempont, hogy az autóban sem foglaljon túl sok helyet. A videóanyagban foglaltak alapján és a termékleírásból is az derül ki, hogy a felső részt és a kerekeket nem kell szétválasztani egymástól úgy lehet összecsukni és még így is rendkívül kis helyen elfér. Jól pakolható még mellette az autó csomagtartója.

Csodás anyagokkal és könnyű kivitelezésben elérhető. 
Egyszerűen szerelem volt a sport babakocsi első látásra, mérlegeltem, megnéztem más babakocsikat is de nem hagyott a gondolat, hogy az lesz a tökéletes. Ezért meg is rendeltem, könnyen és egyszerűen működik a rendelés leadása.

A megadott időpontban meg is érkezett a babakocsi, nagyon nagy gonddal becsomagolva. Az adott időpontban, pontosan, késés, illetve szállítási nap változtatása nélkül megkaptam a házhoz szállítással kért babakocsinkat. Nagyon izgatottan vártam és csomagoltam ki, tökéletesen egy az egyben úgy nézett ki, mint az illusztrálásra alkalmazott képeken. Ez számomra azt mutatja, hogy a cég teljes mértékben megbízható, azt kapja ténylegesen a vásárlójuk, amit a képek alapján megrendelt, nem kevesebbet. Egyszóval csak ajánlani tudom ezt a remek céget.

Miután megszületett a kisfiúnk, ezzel a csodás sport babakocsival, minden könnyebbnek tűnt, akár a baba- mama egyesületbe történő séták, de a tömegközlekedési eszközökre való feljutás is könnyűszerrel ment. Szerencsére a babakocsi nagyon könnyű kivitelezésű, így még a babával sem túl nehéz és elbírható. Már autós utazások során is teszteltük és ténylegesen nagyon kis helyen elfér, valamint, még az autó csomagtartójában is marad hely egyéb csomagok pakolására. Amint a megérkeztünk egy mozdulattal újra kerekeire állítható a babakocsi és a babát belehelyezve rögtön sétálásnak is tudunk eredni. Rendkívül jó választás volt maga a forgalmazó cég és a babakocsi is.