A diákmunka mellett egy kis önkéntesség is belefér

Szabadidőmben civil rendezvényeken végzek önkéntes munkát. A szüleim mindig arra tanítottak, hogy álljak ki jó ügyekért, hallassam a hangom, segítsek azokat képviselni, akik nem tudják saját magukat. Meg hát a szüleimtől sem áll távol a civil szféra, szóval volt kiktől tanulnom, és mibe “belenőnöm”, így nekem ez mondhatni, természetessé is vált. Már el sem tudom képzelni máshogy, más felfogással az életem. Ráadásul, mivel felénk kifejezetten aktív és összetartó a civil háló, sok olyan emberrel kerülök kapcsolatba, akikkel egyébként valószínűleg nem ismernénk meg egymást. Ennek már csak azért is nagyon örülök, mert sokat tudok emberileg “profitálni” ezekből a kapcsolatokból. Ezek nem mérhető dolgok, hanem inkább arra gondolok, hogy segítenek jobb, empatikusabb emberré válnom.

Mivel azonban egyetemistaként az önállóság és a pénzkereseti lehetőség is fontos számomra, ezért már egy ideje diákmunkát is végzek a tanulmányaim mellett. Ez nemcsak a pénz miatt nagyszerű lehetőség, hanem azért is, mert már most olyan szakmai tapasztalatot tudok szerezni, amit a diplomám megszerzése után többszörösen hasznosíthatok majd. Ugyanis nem sokkal azután, hogy a “diákmunka budapest” keresőkifejezéssel rátaláltam a TopiWork Iskolaszövetkezetre, már a szuperül összerakott weboldalukon böngésztem az állások után. Szóval ha te is éppen a diákmunka budapesti lehetőségei után kutakodsz, akkor itt az idő, hogy lecsekkold a TopiWork weboldalát! Több kategóriából tudsz válogatni, ami igencsak megkönnyíti a nézelődést, de a keresőt is nyugodtan használhatod. Szerintem egyszerű az oldal használata, és a legjobb, hogy online is lehet pályázni az állásokra, ha van egy aktuális, profin összerakott önéletrajzunk. Így akár percek alatt jelentkezhetünk a nekünk szimpatikus pozíciókra.


Náluk tehát bőven akad diákmunka budapesten és a főváros környékén is, sőt, még néhány otthonról végezhető pozícióval is lehet náluk találkozni. Emellett alkalmi munkák, gyakornoki és részmunkaidős pozíciók sora várja a jelentkezést. Azért is fontos mindez a sok lehetőség, mert így mindenki meg tudja találni az időbeosztásának és az elképzeléseinek leginkább megfelelő állást.

Szívből ajánlom minden “sorstársamnak” a TopiWork Iskolaszövetkezetet, ahol már online elintézhetsz minden fontos dolgot! Ha mégis elakadnál és kérdéseid vannak, a tapasztalt, profi csapatra bármikor számíthatsz. Biztos vagyok benne, hogy maximális nyitottsággal és türelemmel állnak majd hozzád is. Örülök, hogy őket választottam, mert nekik köszönhetem, hogy megtaláltam álmaim gyakornoki munkáját!