Tagja vagyok egy civil egyesületnek. Nagyon jó a társaság és nagyon jó ügyeket tudunk együtt szolgálni, így mindig várom azokat a napokat, amikor találkozhatunk. Viszont a legutóbbi összejövetelre nem tudtam elmenni, mert éppen műtétem volt. Mellnagyobbításon voltam. Mindenkinek más véleménye van erről, viszont a szilikon mell ma már nem egy ritka dolog. Nagyon biztonságos attól függetlenül, hogy 10 évente érdemes cserélni a szilikont a biztonság kedvéért.
Nálam ez egy nagyon jól átgondolt döntés volt. Nagyon rég óta vágytam arra, hogy magabiztos tudjak lenni a testemmel kapcsolatban is. Rendszeresen sportolok és figyelek az egészségemre, így sikerült már egy formás és számomra szép testet építenem, viszont a mellbőségemmel nem voltam sosem elégedett. Amióta pedig megcsináltattam, sokkal jobban érzem magamat.
Nem volt egyszerű a döntés, hogy melyik plasztikai sebészetet válasszam, hiszen az interneten is nagyon sok fellehető, Budapesten pedig annál is inkább, így minden olyan oldalt megnéztem, ami szimpatikus volt. Több orvossal is konzultáltam, de végül a Kelemed Plasztikai Sebészet mellett döntöttem. Itt találtam meg azt a szakértelmet és tudást, amire nekem szükségem volt. Nagyon szépen dolgoznak, az emberekhez való hozzáállásuk pedig még ennél is jobban tetszett. Ezek a klinikán úgy gondolják, hogy ha a szakértelem és a gondosság találkozik, akkor az a páciens biztonságát fogja eredményezni. És ezt tapasztalatból mondhatom, hogy valóban így van.
A honlapon a főorvosról, Dr. Kelemen Ottóról is lehet olvasni egy kicsit. Megtudhatjuk, hogy milyen iskolákat végzett, illetve hogy milyen szakmai tapasztalattal rendelkezik. Ugyanis immáron több, mint 25 éve van a plasztika területén, és ez idő alatt nagyon sok műtétet és beavatkozást elvégzett már. Ennek eredményeképpen olyan gyakorlattal rendelkezik, ami majdhogynem garantálni tudja az elégedettséget.
Minden beavatkozásról lehet olvasni egy rövidebb ismertetőt, amiből kiderül az, hogy hogyan zajlik az adott beavatkozás vagy műtét, milyen estben nem ajánlott elvégezni, milyen vizsgálatokon kell részt venni műtét előtt, milyen feltételeknek kell megfelelni, milyen szövődményei lehetnek egy-egy beavatkozásnak, milyen tünetek fordulhatnak elő műtét után, stb. Ha viszont még több információra lenne szüksége valakinek, akkor a szakmai blogjukat is érdemes lehet elolvasni. Itt nagyon sok érdekes és hasznos cikk megtalálható és mindegyik közérthetően van megfogalmazva.
A vélemények pedig amik az oldalon megtalálhatóak, nagyon meggyőzőek. Több pozitív véleményt és tapasztalatot is lehet olvasni. Szinte minden páciens elégedett azzal, amit kapott és az orvosok tudásával, hozzáállásával és persze a végeredménnyel is, amit kapott. Sok beavatkozásról képek is találhatóak a weboldalon. Ezek nagyon jó referenciák tudnak lenni, hiszen ezek sokkal többet elárulnak az orvosok munkájáról, mint ha csak beszélnének róla.
Több fajta plasztikai beavatkozást és műtétet is vállalnak: arc, test, mell, intim plasztika, esztétikai beavatkozások és műtétek. Széles a paletta, amiből választani lehet, viszont csak olyat vállalnak, amiben valóban nagy tapasztalatuk van már. A Kelemed Plasztikai Sebészetes teljes mértékben a páciens van az első helyen. Ennek köszönhetően, ha a konzultáció során úgy gondolják, hogy nem ők a legmegfelelőbbek a feladatra, akkor nem vállalják el a beavatkozást. Ezt az is mutatja, hogy a gyakori kérdések résznél 8 olyan tanácsot lehet olvasni, ami a plasztikai sebész kiválasztásáról szól. Ezt mindenképp érdemes lehet elolvasni mindenkinek, aki ilyen beavatkozás előtt áll. De talán a legfontosabb tanács, ami itt olvasható az az, hogy érdemes több orvossal is konzultálni, mielőtt döntünk.
Ami pedig szintén segítség lehet a döntésben, azok a videók. Több videó is megtalálható a honlapon a főorvossal, így még a személyes konzultáció előtt egy kis betekintést engednek a klinika hangulatába, illetve azt is eldönthetjük, hogy szimpatizálunk e velük.
A mellplasztikáról nagyon sokat lehet tájékozódni a weboldalon, így szinte mindent elolvastam, amit csak találtam. Itt tudtam meg azt is, hogy lehet választani szilikon mellet, illetve saját testzsírral is megtudják oldani a mellnagyobbítást. Nálam ez az opció nem állt fenn, hiszen sportos testem van, így zsír kevés található rajta, viszont szerintem az is egy nagyon jó megoldás lehet.
Mint ahogy a leírtak alapján is látható, érdemes lehet a Kelemed Plasztikai Sebészetet is felírni a listára, és részt venni egy személyes konzultáción. Hátha ők lesznek azok, akik a legjobb megoldást tudják nyújtani neked is.