Saját szervezetet létrehozni nem éppen egy egyszerű vállalkozás. Sarkunkra állni, egy komoly elhatározást vagy szándékot tettre váltani, és intézményesített formában küzdeni tovább azért, amit fontosnak tartunk a világban: ez bizony komoly áldozatokat követel meg tőlünk és nagy igényeket állít fel előttünk, amiket meg kell ugrani, ha az ember minőségi módon szeretné megvalósítani azt, amit megálmodott. Néha pedig kiderül, hogy hiába hinnénk azt valamikor, hogy munkánk végére értünk, és megvalósítottuk azt, amit szerettünk volna, általában ilyenkor tűnnek fel azok az apró hibák, hiányosságok, amelyek valóban élővé, hitelessé tehetnék egy jól prosperáló közösség munkáját. Lehet, hogy nevetni fogtok, Kedves Olvasók, de én azért elárulom nektek, hogy az én esetemben tökéletes példa volt erre a kávéfőző esete.
Történt ugyanis, hogy két évvel ezelőtt létrehoztam két másik társammal egy civil szervezetet, amely a hajléktalanok magasabb szintű életminőségéért dolgozik. Nem hajléktalanszállásról van szó, egyszerűen csak ha valaki igényli, kaphat ételt-italt, fürdővizet, jó társaságot, hallgatóságot. A bázis élete már nem sokkal a megnyitás után roppant pörgős volt, szerencsére sokan vették igénybe a szervezetünk által nyújtott lehetőségeket. Már ekkor kitűnt a társaságból Károly, a negyvenkilenc éves egykori targoncavezető, akinek idejekorán köszönték meg munkahelyén a szolgálatait. Károly a szomorú történések ellenére sem adta fel, kedves, mosolygós, jó humorú emberként ismerhettük őt meg a központban. Néhány hónap elteltével már ő is sokkal otthonosabban mozgott közöttünk, könnyedebb hangnemet tudtunk megütni egymással. Ezidőtájt történt, hogy egy négyszemközti, baráti jellegű beszélgetésünk során kibukott belőle a következő kérdés: “Hallod-e, nagyon jó dolgokat csináltok, rengeteget segítetek nekünk, teljes mértékben megbízunk bennetek, éppen ezért is merem feltenni neked a kérdést, a jó viszony okán: nem lehetne esetleg beszerelni hozzátok egy kávéfőzőt is? Tudom, ez már egy kicsit követelőzőnek hangzik, és félre ne érts, egyáltalán nem szeretnék visszaélni a ti jóindulatotokkal, de bevallom, nagyon jól esne már nekem, nekünk egy igazán erős feketekávé. Mit szólsz hozzá?”
Amint Károly megfogalmazta a kérését, azonnal rájöttem, hogy igaza van. Utólag belegondolva, nem is értem, hogy nem jutott eszünkbe egy kávéfőzőt létesíteni a szervezeti központban. Azonnal fel is hívtam a többieket, hogy vitassuk meg, honnan lehetne a legjobb minőségű kávéfőzőt rendelni. Kollégám rögtön felvetette az Ajándékvarázslót. Elolvasva a hosszú, érdekes cikket honlapjukon a kávékról, és átböngészve a honlapjukat, egyből rájöttem, a kollégámnak igaza volt. Nem is teketóriáztam sokat, azonnal le is csaptam egy jó kotyogósra! Tudtam, ez lesz az a kávéfőző, amivel igazán lenyűgözhetem Károlyt és a többieket. És a jutalom szerencsére nem is maradt el. Abban a percben, ahogy nyilvánosságra került a kávéfőző megléte, máris kígyózó, hosszú sorok alakultak ki a maguk adagjára várva. A közhangulat azonnal sokkal oldottabb, boldogabb, tréfálkozóbb lett. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy ennyit jelenthet egy jó kávé! A legnagyobbat pedig akkor nevettem, amikor hőn szeretett Károlyunk végre belekortyolhatott az áhított kávéjába, szemét hosszasan becsukta, szuszogott párat, majd jellegzetesen reszelős, mély hangján a következőt mondta: “Én egész életemben azt hittem, hogy a szerelem ereje mindennél erősebb. De a kotyogós kávé, az kivétel. A kotyogós kávé még annál is sokkal erősebb.”