Táskás szemekre itt a megoldás!

Egész életemben nem éjszakáztam összesen annyit, mint az egyetem alatti pár évben. Igazából elég jól bírtam, és rájöttem, hogy éjszaka sokkal több anyagot tudok megtanulni, mint bármelyik másik napszakban, így viszonylag hamar ráálltam arra, hogy éjszaka tanuljak vagy írjak beadandót. Az, hogy egy egész napos oktatás után még buliba is képes voltam elmenni, igazán előnyös volt – legalábbis akkor ennek nagyon örültem. Néhány alkalommal még az is ment, hogy egy áttanult vagy átbulizott éjszaka után, reggel 8-ra bemenjek órára. Ennek persze, egy idő után – évek után pontosabban – azért meglett a hatása: megjelentek a táskák a szemem alatt. Enyhe hipochonder hajlamomnak köszönhetően, egyből után is kerestem, hogy mik lehetnek a táskás szem okai, végül rá kellett jöjjek, hogy ez csupán az életmódom rovására írható. Megoldást sajnos nem tanultam.

Most, hogy újra egyetemre járok, megint aktuális lett ez a problémakör – bár nem a sok bulizás miatt -, úgyhogy megint nekiálltam a kutakodásnak. És most találtam is valamit: az instantense.hu-t. Tudtam kicsit bővebben is olvasni a táskás szem okairól, és megnyugodtam, hogy nincs semmi olyan tünetem, ami komolyabb problémára utalna. Szóval, ha Neked is táskás a szemed, és mellé még fáj, viszket vagy piros, a biztonság kedvéért mutasd meg orvosnak is.

De nem csak erről olvastam ám, mert a megoldást is sikerült itt megtalálnom, az InstanTense Plus szérum képében. Ez egy olyan “krém”, ami hatékonyan segít nem csak a táskás szemeken, hanem a sötét karikákon is, és ami a legjobb, hogy a hosszútávú eredmények mellett, azonnali hatással is bír! Ezt pedig egy független kutatóintézet vizsgálati eredményei is igazolták.

Egészen elképesztő, de a rövidtávú eredmény már néhány perc alatt láthatóvá válik, és 6-10 órán keresztül ki is tart! Ehhez viszont néhány apróságra figyelni kell. Például kerülni kell az olajtartalmú kozmetikumok használatát, mert a tartósságát befolyásolhatja, és nagyon fontos az is, hogy vízzel tisztított bőrre vigyük fel a szérumot. És ha már itt tartunk: magának a felvitelnek a módja sem mindegy. Ebből a szérumból csak egy nagyon picit kell használni, mert ha sokat teszünk fel, akkor egy fehér, porállagú réteg fog képződni a szemek alatt, amit vízzel egyébként le lehet mosni. Nekem először furcsa volt, de finom, ütögető mozdulatokkal kell felvinni a krémet, így lesz igazi az eredmény.

Ebből már talán rá is jöhettetek, hogy bizony megvásároltam az InstanTense Plus-t. Igazából, ahogy végignéztem az oldalt, és a videókat, amiket közzétettek, nem sokat gondolkoztam.

Egy tubus 25 ml szérumot tartalmaz, ami kb. 2 hónapra (60 napra) elegendő, ha mindennap használja az ember. Nyilván, ha például hétvégéken nem, akkor annyival tovább tart. Alapvetően nem szoktam ilyen bátor lenni, ha internetes vásárlásról van szó, de megnyugtatott a tény, hogy ha esetleg nem válik be a krém, akkor korrekten visszautalják a pénzt. Persze ehhez vissza kell küldeni a terméket, ám a legtöbb kozmetikumokat áruló céggel szemben, itt nem feltétel a bontatlan csomagolás. Ha a szérum kétharmada még megvan, akkor vissza lehet küldeni. Rám ez a lehetőség nagyon pozitív benyomást keltett, hiszen, ha nem próbálok ki valamit, akkor hogyan is tudhatnám meg, hogy jó-e nekem vagy sem? De nem éltem ezzel a lehetőséggel, mert én tökéletesen elégedett vagyok az eredményekkel.

Habár a táskás szem okait egy ideig még nem tudom megszüntetni, annak nagyon örülök, hogy legalább a szemeim esztétikai állapotán tudok javítani.