Új porszívót vásároltam a barátnőm civil szervezetének

Egyik barátnőm egy bántalmazott nőket, édesanyákat támogató civil szervezetnél dolgozik. Mivel érzékenyen érint a téma ‒ nem vagyok ugyan érintett, de mélyen együttérzek ‒, mindenben szoktam segíteni a szervezetet, amiben csak tudom.

Múltkor például az egyik anyaotthonba, ahová menekíteni szokták az otthonról elszökni kényszerülő nőket, elromlott a porszívó. Mondta az Ági, hogy egyelőre bevitte a sajátját, de kéne valami permanens megoldás, mert az nem normális, hogy neki is azt 2-3 naponta haza kell vinnie.

Azonnal, ahogy hazaértem, bepötyögtam a google-be: porszívó árak. Ági ugyanis, mikor mesélte nekem, a lelkemre kötötte, hogyha véletlenül akarok nekik adni vagy venni porszívót, nehogy drágát vásároljak. Jól ismer, máskor is volt már példa rá, hogy Ági jelezte, hogy valami nem működik rendben az otthonban, én pedig azonnal próbáltam valami módon segíteni. Most is azonnal elhatároztam, hogy vásárolok nekik egy porszívót. Engem nem különösebben érdekelt az ára, jó persze nagyon drágát azért nem vettem volna úgy sem, de túl olcsót se. Viszont így külön figyeltem a porszívó árakra, hogy Ági a lelkemre kötötte: nem vehetek drágát.

Van egy régi, jól bejáratott oldalam, ahonnan rendelni szoktam mindenféle elektronikus kütyüt: ez a BestMarkt. Most is itt kezdtem porszívó után keresgélni, természetesen alaposan figyelve a porszívó árakat, nehogy túl drágát válasszak, ami miatt aztán Ági rosszul fogja érezni magát.

Végül egy az enyémhez nagyon hasonló típust választottam ki az oldalon, és pár ezer forinttal még olcsóbb is volt, mint anno az enyém, viszont tudott annyit, és az enyém már évek óta megvan, és soha semmi panaszom nem volt rá. Nem is teketóriáztam, megrendeltem, de amúgy nem otthonra, hanem Ágihoz, az Ági nevére, hogy amint érkezik, át tudja venni ő.

Egyébként sosem szokott gond lenni a BestMarkttal, mindig időre hozzák ki, sosem volt a házhoz szállítással gond. De mégis, én össze-vissza műszakokban járok dolgozni,  vagy alszom még, mikor jönnek a futárok, vagy épp dolgozom, a munkahelyemre szoktam máskor rendelni, de annak végképp nem lett volna értelme, hogy elhozzák a melóhelyemre, ahonnan én vihetem haza, onnan Ágihoz, ő meg megint szállíthatja…

Mielőtt még megnyomtam volna az okét, felhívtam Ágit, hogy minden rendben lesz-e így, és miután rábólintott, megrendeltem.

Természetesen minden teljesen rendben volt, mint ahogy arra számítottunk is, néhány nap múlva megérkezett a porszívó, azóta is tökéletesen működik. Én pedig legközelebb is a BestMarktól rendelek, ha valamire szükségem van.