Új barát, és a nyelviskola Budapesten

Nem régen költöztem fel Budapestre, és elég egyedül éreztem magamat. A nagynéném budapesti, és egyedül lakik, az ő ötlete volt, hogy érdemes lenne felmennem, itt azért jobban hungarian-parliament-335130_640érvényesülhetek, mint otthon.

Nem vagyok egy elveszett típus, de az ember mégsem megy egyedül szórakozni. A nagynénémmel meg mégsem mehettem el, így nem nagyon volt lehetőségem barátokat szerezni. Igaz, olykor olykor moziba elmentem, de az mégsem ugyan olyan.

A budapesti élet

Minden olyan más, mint otthon. Nem tudom, hogy valaha meg fogom e tudni szokni ezt a rohanást. Itt mindig mindenki siet valahová, és a metró, villamos…rohanás.

Lehet, hogy munkalehetőség, és tanulás szempontjából nagyon praktikus, de egy falusi lány vagy megszokik, vagy megszökik.

Egy beugrós munka lehetőséget sikerült találnom, így a napok gyorsabban telnek, és végre hasznosnak is érzem magam. Közben a munkahelyem segítségével már megismerkedtem egy két emberrel is, így már barátaim is vannak.

Az egyik ilyen új barátnőm pont egy német nyelvtanfolyamra jár. Most kezdte a múlt héten, tehát ha lenne kedvem, még akár én is mehetnék Itt Budapesten hasznos az, ha valaki jól beszéli a nyelvet, hiszen sok külföldi fordul meg mindenfelé.

A nyelviskola Budapesten van, nem messze tőlünk, így az időmet is kitöltené, és még hasznosat is tanulok. A nyelv segítségével azért sokkal több lehetőségem lenne, és még az is lehet, hogy sikerült annak a segítségével valami állandó munkát találni.

Lehet, hogy idővel visszamegyek falura hozzánk, de most már hogy van pár barát, és egyre több ismerősöm is, így már nem érzem magamat olyan egyedül. Már vannak közös programok is, eljárunk szórakozni, és koncertekre is.

Közben a nagynénémnek is segítek itthon, és még az is lehet, hogy tud nekem valami jó kis munkahelyet találni.